Esteledett. A völgyet borító ködöt vérvörösre festette a lenyugvó nap lassan kialvó fénye, a dombok között megbúvó kis faluban asszonyok várták haza kölykeikkel a férfiakat. Szinte idilli kép.
Egy fiatal macska már hosszú ideje ült egy fa tetején, figyelve a hazatérőket. Szőke haját lágyan fújta az esti szellő, farka a fa ága köré tekeredett, fülei egyenesen felmeredtek. Kékeszöld szemei fáradhatatlanul egy pontot figyeltek. A ködből lassan egy vadászcsapat sejlett elő. A lány a levegőbe szagolt. Arca felderült lendületből leugott a fáról és a vadászok felé rohant, szoknyája ugyanolyan boldogan repkedett utána, mint amilyen ő maga volt.
- Laeya! Laeya!
Hangjára egy ifjú felnézett, arcára szomorú, fáradt mosoly telepedett. Társai utat nyitottak a lány előtt, aki azon nyomban a fiú nyakába vetette magát.
- Laeya!
- Kanya, mit keresel itt? - Laeya gyengéden homlokon nyalta a lányt.
- Mit kerestem volna, hát téged! - Kanya nevetve magához szorította párját, farkát a fiú lába köré fonta.
Kellemetlen, mély hang szakította félbe ölelkezésüket.
- Laeya, megtisztelve érezném magam, ha ezt máshol csinálnátok - a nagy, fekete kandúr smaragdszín szemei hidegen világítottak, ahogy a fiatalokra pillantott. - Nincs mire büszkének lenned.
Laeya nem válaszolt, arca elkomorult. Kanya értetlenül nézett rá.
- Majd később elmondom - válaszolt Laeya a lány fel nem tett kérdésére.
- Figyelj, Akata... - halk hang hallatszott. - Laeya nem tehetett róla.
- Ki kérdezett? - vicsorgott a fekete kandúr a hang gazdájára, egy fiatal albínó macskára.
- Inyatának igaza van - szólt közbe a mögöttük álló idősebb vadász, kipillantva szürke-fekete haja alól. - Laeya, menj, pihend ki magad.
Laeya fülét lelapítva, farkát behúzva vezette el Kanyát. Sötétkék szemét nem emelte a lányra. Kanya szótlanul követte félig földbe ásott kunyhójába. Mintha már mindenki tudott volna a történtekről, útjukat számtalan kíváncsi és szánakozó macskaszem követte.
Kanya letelepedett Laeya ágyára, várakozva tekintett a fiúra. Laeya, mintha csak az időt próbálná húzni, a lehető leglassabban vette le köpenyét és kését.
- Mi történt? Most már tényleg mondd el!
Laeya habozott.
- Akata nem véletlenül mérges rám. - Továbbra is kerülte a lány tekintetét. - Nekem kellett volna vigyázni a zsákmányra. Egy kicsit ellankadt a figyelmem és megtámadott egy farkas. Ha ő véletlenül nem néz arra, most nem lennék itt. Hálásnak kéne lennem, de... akkor is fáj, hogy így megaláz.
- Akata egy öntelt barom, nem szabad figyelni rá.
- Lehet, hogy öntelt barom - Laeya hangjában harag érződött, farka idegesen tekergőzött. -, de a főnök fia, ráadásul a legjobb vadász. Amit ő egyszer kimond, azt nem lehet megmásítani.
- Akkor bizonyíts! - Kanya hátulról átölelte a fiút. - Egyszer muszáj lesz, ha feleségül akarsz venni.
Laeya felsóhajtott.
- Bármennyire szeretlek, ezzel agyamra mész. Mégis mit tehetnék, hogy maga a nagy Akata is felfigyeljen rám?
- Bármit - dorombolta a lány. - Miattad elveszett a zsákmány? Menj, és szerezz!
- Nem vagyok hülye. Egyedül nem megyek semmire. Inyata alig egy éve lett vadász, mégis mintha születésétől fogva ezt csinálná!
- De engem ő nem érdekel. Mihamarabb hozzád akarok menni, kiscicákat akarok, de ahhoz tenned kell valamit.
Laeya hallgatott. Valóban, nincs más választása. Kanya szülei valamiért nem akarták, hogy egybekeljenek, egyre emelték a tétet, ezért állt be a vadászok közé is, viszont azóta el kellett viselnie a folyamatos megaláztatást Akatától. Úgy érezte, a férfi még a pokolban is kísérteni akarja. De ha sikerül lenyűgöznie, talán ennek is vége lenne. Ahhoz viszont...
- Igen - szólalt meg végül. - Tennem kell valamit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése