- Állj!
Talya meglapult egy bokor mögött apja hangjára. Félresöpört egy vörös hajtincset a szeméből, idegesen markolta a tegze szíját. Máskor is volt már éves gyűlésen, de ez most különleges alkalom, tudta jól. Levélzöld szeme apjára szegeződött. A férfi magához intette. A fiú egy hang nélkül csúszott mellé.
- Mit érzel? - kérdezte az apja.
A levegőbe szagolt.
- Itt vannak.
- Hányan?
- Tizenkét kék. - Pár pillanatig csendben figyelte a szagokat. - Tizenegy vörös.
Apjára pillantott. A vékony testű, sebhelyes arcú kandúr még várt valamire.
- Nem érzek feszültséget.
- Biztos?
- Igen. Egész biztos.
Pár percig némán farkasszemet néztek egymással, apa és fia, majd a férfi jelére minden eddig mögöttük várakozó macska megindult a tisztásra. Talya egyedül maradt, csendben figyelte társait. Ketten megálltak két oldalán és alaposan hátba verték.
- H-hé! Shira, Jira!
Két pontosan egyforma sárga szempár nézett rá két pontosan egyforma arcból és két pontosan egyforma hang szólalt meg pontosan egyszerre.
- Szép volt, főnök!
Talya két kézzel tolta el magától az ikreket.
- Ezerszer kértem, hogy ne hívjatok így!
A két fiatal kandúr körözni kezdett körülötte.
- Miért? Talán nem szereted...
- ...ha elismernek?
Talyának semmi kedve nem volt válaszolni.
- Menjünk! Apám leszedi a fejünket, ha így lemaradunk. És - tette hozzá - nem egyszerre.
Az ikrek arcáról leolvadt a mosoly, és farkukat továbbra is vígan tekergetve csatlakoztak a többi falubelihez. Talya nagyot sóhajtva követte őket.
A tisztáson kisebb tömeg gyűlt össze, mint mindig. A fiú pontosan tudta, ki honna érkezett, hiszen ez egyike volt azon kevés alkalmaknak, ahol minden macska saját faluja színeiben és viseletében jelent meg. Látta a vörösek világos őzbőr mellényét és köpenyét, és a kékek laza, kihívó öltözékét.
Egy arcot keresett, és hamarosan meg is találta. Hangtalanul lopózott egy vörös lány mögé és hátulról megrázta a vállát. A lány sikoltva fordult meg.
- Talya! A frászt hozod rám!
- Rég láttalak, Neila - mosolygott a fiú. Homlokon nyalta a lányt, és átölelte a derekát.
- Megnőttél. Legutóbb még majdnem kisebb voltál nálam.
- Talán mert már nagykorú vagyok. Ki van még itt tőletek? - nézett körül.
Neila követte Talya tekintetét.
- Yarui, a fia, Akata, a nővérei, Inyata, Korrel, és rajtam kívül még Laeya.
- Többen szoktatok lenni. Hol van például Kanya?
- Az apja megharagudott Laeyára, úgyhogy most sehova nem engedi őket, ha ő nincs ott.
- Szépen ért véget a hat év jegyesség...
- De azért ezt ne említsd neki.
- Talya! Hol vagy már megint? - harsant az apja hangja. - Gyere, dolgod van!
Talya gyorsan megcsókolta Neilát.
- Mennem kell. Most, hogy tizenöt lettem, apa mindenáron a gyűlésein akar tudni.
Átsuhant a tisztáson és csatlakozott a rá várókra - vele együtt hat kandúr, a három faluvezető és örököseik. Mikor odaért, az idősek elindultak egy távolabb álló, terjedelmes koronájú, többméteres átmérőjű törzzsel rendelkező fához. Arokin, egy magas, szőke kandúr ment előre, fia, Waete Talyára mosolygott, és követte apját. Yarui csak biccentett egyet felé, mielőtt felugrott volna egy alacsonyabb ágra. Akata smaragzöld szemében mintha halvány bizonytalanság villant volna, ahogy felnézett, de végül sérült jobb fülével intett Talyának és ugrott. A fiú most vette észre, hogy a férfi farkának valamivel több, mint a fele hiányzik. A szokatlan hiánytól Akata lába megcsúszott a fa kérgén és minden bizonnyal le is esett volna, ha Yarui nem kapja el a karját. Talya látta az apja arcán az öntelt megvetést, mielőtt eltűnt a lombok között.
Mire felért, a többiek már elfoglalták a helyüket. A fiatal vadász egy alsóbb ágra telepedett és fülelni kezdett. Végül Yarui szólalt meg először:
- Nos, szeretném jó hírrel kezdeni a mai gyűlést. Mostantól Byudai fia, Talya is részt vesz a találkozóinkon. Remélem, hasznodra lesz, amit itt tapasztalsz - küldött egy meleg mosolyt a fiú felé. Waete őszinte vidámsággal biccentett felé, a többiek arca jóformán semmilyen érzelmet nem tükrözött.
Byudai összehúzott szemmel méregette Yaruit és Akatát.
- Némelyeteknek talán ellenére lehet, hogy ilyen fiatalon elhozom, és valóban. Waete, mióta jársz ide?
A tengerkék szemekből egy pillantra eltűnt a vidám fény.
- Ez a harmadik alkalmam. Tizenhat voltam először.
- És te, Akata?
A fekete kandúr farka görcsösen kapaszkodott az ágba, amin ült, de rezzenéstelen arccal tűrte Byudai tekintetét.
- Úgyszintén. Hat éve járok.
- Vagy úgy. De remélem tudod, hogy a régi törvények szerint nem lehetnél itt. Az öcsédnek kellett volna átadni a helyedet, vagy valamelyik nővérednek. Így jár az, aki nem tud elsőre fiút nemzeni...
- Te most sértegeted az apámat? - Akata hangja vészjóslóan higgadt volt.
- Nem, dehogy. Igazából ez rád is vonatkozik. Muszáj, hogy legyen örökös, és ahogy téged ismerlek...
Akata vicsorogva Byudaira vetette magát. Talya pillanatnyi dermetség után apja segítségére sietett, hátulról Akatára ugrott és a nyakába mélyesztette a fogait. A három macska összegabalyodott, a levegőben itt-ott mintha vér szállt volna. Talya rántást érzett a vállán. Waete nyögve rángatta ki a verekedésből, Arokin pedig Akatáról gondoskodott. Yurai a fiához sietett, és arcul csapta.
- Többet vártam tőled. Ha egy teljes Fekete Törzs dobál egyéves szarral, akkor se ugrasz nekik, megértetted?!
Akata elfordította a tekintetét, majd mikor Arokin elengedte, egy szó nélkül letörölte magáról a vért és csonka farkát behúzva visszaült a helyére. Talya lelapított füllel végignyalta a szája szélét, Byudai azonban kifejezéstelen arccal törölgette meg magát. Akata foga itt-ott mély nyomot hagyott ugyan rajta, de más baja nem esett.
- Nem azért vagyunk itt, hogy ilyen kis hülyeségek miatt öljük egymást - Waetéből hirtelen mintha minden melegség eltűnt volna. Arokin szótlanul, büszke mosollyal figyelte a fiát. - Lehet, hogy csak mi vagyunk így, de a nép éhezik! A Fekete Törzsek terjeszkednek, mi meg hiába szaporodunk, egyre többen halnak meg! Fogyunk... - a hangja elhalt.
Pár percig senki nem szólt. Végül Yurai állt fel.
- Valóban. Kevesen születnek, sokan halnak. Ha életben akarunk maradni, új helyet kell találnunk.
- És mégis mit tanácsolsz, mit tegyünk? - kérdezte Talya. Remegő hanggal, de végül sikerült megszólalnia.
Akata válaszolt az apja helyett.
- Nekem van egy tervem. De ahhoz mindenkire szükség van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése